Alkotóműhely-Rácalmás

Németh István: 06 70 704 5782

Molnár József: 06 70 940 3615

www.alkotomuhely-racalmas.hu

A fatüzelésről

Napjaink egyik égető problémája, amiről mindennap szó esik, s mégsem vesszük igazán komolyan, az energiahordozók kimerülésének veszélye, minek hatása legtöbbünket belátható időn belül érinteni fog. A megújuló vagy alternatív energiaforrásokkal már régóta kísérleteznek, tehát nem maradunk energia nélkül, csak az ezekre való átállás folyamatán kell elgondolkodnunk. Legkézenfekvőbb forrásaink egyike például a nap, a másik, amiről most mi is beszélni szeretnénk, azok a szerves tüzelőanyagok (biomassza), amelyek a természetből rendelkezésünkre állnak. Ilyen anyag a fa. A fát megfelelő erdőgazdálkodás mellett (ami napjainkra még nem jellemző) folyamatosan lehet kitermelni, ami az ország energia szükségletének egy részét fedezni tudná. Uniós követelmény, hogy az alternatív módon nyert energia 2010-re 12%-át tegye ki termelésnek (jelenleg 3%). Ehhez mi is hozzájárulhatunk azzal, hogy lakásépítésnél, korszerűsítésnél figyelembe vesszük a lehetőségeket, és olyan megoldásokat keresünk, amikkel elősegítjük ezt a folyamatot. Lehet ez egy korszerűen megépített kályha vagy kandalló, ami az esztétikus megjelenés mellett, a lakás hőszükségletét is biztosítani tudja. A továbbiakban részletezni fogjuk a különböző típusokat, hogy mindenki megtalálhassa a neki legmegfelelőbbet.

A kandalló

A tűz látványa mindig is gyönyörködtette az embert, sugárzó melege, a lángnyelvek játéka különleges hangulatot kelt. Életünk része, szabályozott körülmények között minden háztartásban megtalálható. Az első kandallók Nyugat-európában terjedtek el, és a mai napig ezen a vidéken van a legnagyobb kultúrája. Az idő múlásával egyre inkább előtérbe került az "ésszerű" tüzelés problémája, s úgy alakították a tüzelőszerkezeteket, hogy minél jobb hatásfokot érhessenek el. A kandallóra ajtó került, a kéménybe különböző elzáró szerkezeteket építettek, hogy a meleget a lakásban tarthassák. Majd megjelennek a mai kandalló betétek, amik szinte csak nevükben hasonlítanak az eredeti szerkezetekhez. A megfelelő betét kiválasztásával nagyon jó hatásfokot érhetünk el, de kizárólag kiegészítő fűtésként képzelhetők el, mert hőleadásuk pillanatnyi, ahogy a tűz leég ezek is kihűlnek. Ezen hátránya ellenére sokakat meggyőz az a látvány, amit csak egy kandalló tud nyújtani.

A cserépkályha

Azt a képet, amit a cserépkályháról magunkban őrzünk, lassan teljesen elfelejthetjük, a mai csempeválaszték igazán változatos formákra, színekre ad lehetőséget. Anyaga elegáns külsőt kölcsönöz neki, ami által a lakás meghatározó elemévé válhat. Technikai megoldásában ma már több variáció létezik, így mindenki ki tudja választani a neki legmegfelelőbbet. A kandallóval ellentétben a cserépkályha hőenergiájának nagy részét sugárzással adja le, ami valódi hőérzetet biztosít, s nem csak a hőmérőről tudjuk, hogy már jó meleg van. Mindazonáltal időbe telik mire egy cserépkályhát felfűtünk, szemben a kandallóval ami szinte rögtön leadja melegét, viszont nem is tartja azt. Ésszerűen kialakított napirenddel, amibe belefér a tüzelés, kályhánkkal állandó hőmérsékletet tudunk biztosítani, így lakásunknak tökéletes kiegészítő, vagy akár fő fűtése is lehet. Ma már kaphatók a kereskedelemben olyan ajtók, amiken a tűz látványa is élvezhető, és cserépkályhába való beépítésre is alkalmasak.

A téglakályha

Működési elvét tekintve a téglakályha megegyezik a hagyományos cserépkályhával, viszont külső kialakításában már több lehetőség rejlik. Az ember szabadjára engedheti fantáziáját, és változatos formákban álmodhatja meg lakása leendő díszét. A tégla jól beilleszthető bármely stílusú lakásba, formáját kell úgy megtervezni, hogy egységben legyen a berendezéssel. Természetes anyaga már eleve melegséget kölcsönöz a téglakályhának, ami a tűz pattogásával és kellemes sugárzó hőjével meghitt hangulatot teremt a családi estéken. Előnye a cserépkályhával szemben anyagának alacsony árában rejlik, s aki szereti a természetes dolgokat, annak a téglakályha bizonyosan elnyeri tetszését.

Használati útmutató fatüzelésű falazott kályhához

Első és legfontosabb, hogy a kályhánk száraz legyen, mivel építés közben komoly mennyiségű vizet használunk hozzá. A száradáshoz normál körülmények között három-négy hétre van szükség, de még ilyenkor is óvatosan kell hozzákezdenünk az első begyújtáshoz. Nyáron és átmeneti időszakokban gyakran előfordul, hogy a külső levegőhőmérséklet meghaladja a szoba hőmérsékletét, ahol a kályhánk van. Ilyenkor a kéményben lévő hidegebb levegő nem tudja elhagyni a füstcsatornát, és mint egy dugó lezárja azt. Úgy tudunk meggyőződni arról, hogy van-e áramlás a kályhánkban, hogy egy szál gyufát meggyújtunk, majd a tüzelőajtót résnyire nyitva a nyíláshoz tartjuk. Ha a lángot vízszintesen a tűztér belseje felé húzza, nyugodtan begyújthatunk, a kályhánk nem fog visszafüstölni. Viszont ha függőlegesen ég, esetleg kifelé fújja a huzat, meg kell fordítanunk az áramlást, aminek a lépései a következőek:

Rakjunk két vastagabb fát egymással párhuzamosan a tűztér aljára úgy, hogy a begyújtáshoz szükséges papír közé férjen. Erre keresztbe négy-öt darab ujjnyi vastag fát (gyújtóst), majd rácsszerűen folytassuk az építményt felfelé, öt-hat réteget rakva rá.

Ezután nyissuk ki a kémény alsó tisztítónyílását, és rakjunk bele pár oldal fekete-fehér újságpapírt, majd gyújtsuk meg. Ezt háromszor megismételhetjük.

Ha a papír leégett visszazárjuk a nyílást, a kályhához sietünk, és ott is meggyújtjuk a tüzet. Majd az ajtót résnyire visszahajtjuk, ha van rajta levegő szabályzó, azt kinyitjuk.

Ha ezeket a lépéseket betartjuk, sok kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat. De ha csak akkor gyújtunk be, amikor kint tényleg lehűlt az idő, ezek a problémák nem fordulnak elő.

Tehát már ég a tűz a kályhánkban. Ha ez a legelső begyújtás, vagy hosszú kihagyás után használjuk, várjuk meg, amíg a tűz leég, és egy fél óra múlva ismételjük meg a begyújtást. Ezt többször csináljuk meg, mindig kicsivel nagyobb mennyiségű fával. Ez a szárító fűtés. így lassan melegszik fel a szerkezet, ami az élettartamát növeli. Ez átlagosan tizenöt-húsz év, aminek titka a száraz keményfa tüzelő, az óvatos felfűtés, és ami érdekes a folyamatos használat. Minél rendszeresebben tüzelünk, tehát az őszi begyújtás után szinte csak tavasszal hűl ki a kályha, annál inkább megkíméljük a szerkezetet a nagy hőingadozásoktól, amik nem tesznek jót neki.

Általában tíz- tizenkét kg fára van szükségünk egy normálméretű (nem hordozható) kályha fűtéséhez, hőntartásához. Ez a mennyiség első felfűtésnél természetszerűleg valamivel több, és a külső hőmérséklettől is függ, hogy aznap mennyi fát tüzelünk el. Idő és tapasztalat kérdése, hogy mindenki megismerje a saját kályháját. Ami fontos, soha nem addig kell tüzelnünk, amíg a kályha teljesen forró lesz, mivel a falvastagságból adódóan, csak lassan tudja leadni a felvett meleget. A legjobb, ha a szárító fűtést követő első felfűtésnél, megrakunk egy vödröt, fáskosarat fával (kb. 10 kg), és ezt vesszük egy egységnek. Begyújtunk, eltüzeljük a vödör fát, ügyelve arra, hogy a tüzelőajtó résnyire nyitva legyen, kapjon elegendő oxigéndús levegőt a tűz. Ha bekormolja az ajtót több levegőt kell neki adnunk.

A tüzelő ajtót lezárni csak akkor szabad, ha már parázsra égett a tüzünk, és egyáltalán nem lángol. A túl korai lezárás robbanást okozhat, ami a kályhát megrepesztheti. Leégett a vödör fánk (kb. 1.5 óra), a kályhát lezártuk, de még várnunk kell úgy egy órát (falvastagságtól is függ), hogy teljesen átmelegedjen. Ilyenkor látjuk, hogy legközelebb több vagy kevesebb fát kell ráraknunk.

Az égés után maradt hamut a tűztér nagyságától függően hetente-kéthetente ráérünk kitakarítani. Ha a parázs hamuágyban marad, másnap általában elég megkotorni és gyújtóst dobni rá ahhoz, hogy begyulladjon a tűz.